Amikor múlt nyáron itt jártam ezen a helyen, még nem képzeltem, hogy ilyen hamar visszatérek ide. Ez meglepetés számomra. Így is készíthet számunkra meglepetést az Úr.

Most egészen más oka van jövetelemnek, mint akkor, de az eredmény ugyanaz, újból itt vagyok, hogy az Úrról beszéljek.

Azért kellet idejönnöm, hogy magammal hozzam jegyzetfüzeteimet fénymásoltatás illetve fotóztatás miatt, hogy jobb legyen a könyv nyomtatása. Mivel Jézus nem engedte meg, hogy megváljak a füzetektől, senki mást nem küldhettem ide. Magamnak kellett eljönnöm, el kellett kísérnem füzeteimet, hogy a könyv elkészülhessen.

Közben megváltozott programunk, de a jegyet már megvették és elküldték számomra, és így tudtam meg, hogy Jézusnak más terve volt velem. Így vagyok itt ma és holnap, hogy beszéljek.

Szeretném tudni, hogy kb. hányan vannak itt, akik semmit sem tudnak az előzményekről, akik még nem olvasták a könyveket? - Többen, mint gondoltam. És azok, akik még az első kötet sem olvasták? – Kérem, emeljék fel a kezüket!

Akkor tehát a startvonalról kell indulnom. Remélem, hogy azok, akik már ismerik történetemet, nem neheztelnek rám, ha ismétlem önmagamat.

Görög nemzetiségű vagyok, görög-keleti vallású. Egyiptomban születtem. Szüleim görögök, nagyszüleim is görögök, és ők is Egyiptomban születtek.

Önök is tudják, hogy a görögök sokat utaznak a világban. Így kötöttünk ki Egyiptomban. Heliopolisban éltem. Heliopolis görög név, annyit jelent, hogy a Nap városa. Helio – Nap, polis – város. Nincs nagyon messze attól a várostól, ahol Jézus is volt a Szűzanyával és Szent Józseffel, amikor el kellett menekülniük Egyiptomba. Nincs nagyon messze onnan, Zeytun a neve. Mostanában jelenések is voltak ott, nem tudom, hallottak-e ezekről?

Szüleim úgy neveltek, hogy hittem Istenben, Jézusban, tudtam a Bibliáról, de templomba csak húsvétkor mentünk. Nagy esemény volt, amikor szüleim húsvétkor szépen felöltöztettek bennünket, és elmentünk a templomba. Ez volt az egyetlen alkalom az egész évben, mert karácsonykor sohasem mentünk templomba. Úgy gondolom, hogy azért, mert az ortodoxok nem úgy ünneplik a karácsonyt, mint a katolikusok. Megünneplik, de másképpen. Nálunk a húsvét a főünnep, azután következik a karácsony.

1958-ban, a politikai helyzet miatt, el kellett hagynunk Egyiptomot. Így kötöttünk ki Svájcban. Amikor Svájcba kerültünk, akkor is elmentünk időnként a templomba, de csak húsvétkor. Szüleim sohasem mondták nekem, hogy vasárnap templomba kellene mennünk. Bár tudtam, hogy az emberek vasárnaponként templomba járnak, mégsem törődtem vele. Így valóban messzire kerültem Istentől. Hittem, hogy Ő valahol az Ő dicsőségében van. Mi pedig itt küszködünk a mindennapi élettel.

Sohasem gondoltam arra, hogy imádkoznom kellene, amikor segítségre lett volna szükségem. Nem tudtam, hogy meghallgat engem. Számomra Ő olyan volt… ha azt mondták volna nekem, hogy imádkoznom kellene, és Ő akkor meghallgat, azt válaszoltam volna: ugyan, ki vagyok én, hogy Isten meghallgasson engem?

Teljesen elvesztettem a hitemet.

És miután férjhez mentem – férjem lutheránus - igen sokat utaztunk foglalkozása révén Afrikában. Az UNO megbízásából dolgozott a fejlődő országok megsegítésén. Emiatt széltében-hosszában bejártuk Afrikát. És attól a perctől fogva, hogy férjhez mentem, felhagytam még a húsvéti templomba járással is. Így ez a lehetőség is megszűnt.

1985 novemberében Bangladeshben tartózkodtam, és azokban az években igen mozgalmas életet éltem. Festettem – családunkban sok a művész. Egy kiállítást kellett előkészítenem. Nagyon keményen dolgoztam, mert azt kívánták, hogy hat hónap alatt készüljön el, és februárra be kellett volna fejeznem. Tehát készültem kiállításomra, amellett fanatikus teniszező voltam és elhatároztam, hogy fejlesztem magam a játékban. Ezért, minél többet gyakoroltam, annál jobban megszerettem a teniszt, és annál többet voltam a pályán. Ha akkoriban valaki megkérdezte, hol van Vassula? – azt válaszolták, hogy miért nem hívod fel a klubot? – valószínüleg ott teniszezik.

És teniszezéssel töltöttem időmet.

Sok barátom volt, rendben volt családi életem és körülöttem minden. Egészségesek voltunk, szerettük egymást, és jól éltünk.

Néhány ruhát is bemutattam abban a szezonban, csupán kedvtelésből és nem hivatásszerűen, ahogy félreértették. Bemutattam a ruhákat, de csak kedvtelésből. Az asszonyok kívánták látni az új divatot, csak azért tettem meg. Tehát mindezt együtt bonyolítottam.

Életemnek ebben a szakaszában látogatott meg őrangyalom, amikor a végsőkig el voltam foglalva világi dolgokkal.

Valóban természetfeletti volt, ahogyan eljött. Megpróbálom leírni, de úgy érzem, hogy ami mennyei és természetfeletti, azt nagyon nehéz a mi szavainkkal leírni.

Egyfajta gyenge remegést éreztem magamban… egy érzés volt….Éppen bevásárló listámat készítettem, amikor ezt éreztem. Olyan volt, mintha a papírhoz nyomták volna a kezemet. Olyan lett, mint a mágnes. Mint amikor egy kis mágnes vonzódik a nagy mágneshez, kezem is úgy vonzódott a papírhoz, és olyan nehéz lett, mint az ólom. Nem tudtam felemelni, arra gondoltam, hogy valószínűleg a tenisz miatt van izomlázam.

Így kezdődött.

Azután írni kezdett kezem, elsőként egy szívet rajzolt, majd egy rózsa nőtt ki a szívből, majd szavak következtek:

“Én vagyok a te őrangyalod, a nevem Dániel”…

És ettől én…annyira meglepődtem,…és úgy, mint a gyermek, csak hittem.

És azonnal eszembe jutott, hogy iskolánkban volt egy lány, aki odajárt, és elmondta, hogy találkozott egy angyallal az éjjel, és beszélt vele. Mi elhittük neki – Önök tudják -, a gyermekek hisznek. Visszaemlékeztem erre, és azt mondtam magamban, ha az a lány látta az angyalt, akkor mindenesetre vannak angyalok… Miért ne történhetne meg velem is mindez?

És így kezdődött az egész.

Rájöttem, ha kérdést teszek fel angyalomnak, akkor ő válaszol. Majd, nem tudom, milyen indítékból, írtam le egyáltalán kérdéseimet, amelyekre ő is írásban válaszolt. Ez is Isten szándéka volt, hogy így legyen, mert a könyv is később kérdésekből és feleletekből, meg tanításokból tevődött össze. Igen sokat, sok mindent kellett nekem megtanítania, mindent az alapoknál kezdve, mindent.

Amikor az angyal jött, - akkori lelkületemmel – úgy gondoltam, hogy ez jó szórakozás lesz. Nem gondoltam arra, hogy milyen nagy pillanat ez. Mert komoly oka van annak, ha egy angyal eljön. Nem csupán azért jön, hogy szórakozzunk, és éppen csak elcsevegjünk az angyallal… De hát én nem fogtam fel ezt akkor.

Nagyon jó, hogy mindez Bangladeshben kezdődött, ahol én teljes tudatlanságban éltem, mert akkoriban nem tudtam, hogy manapság mindenütt érkeznek üzenetek. Urunk mindenütt szól, és Szűzanyánk is ott van mindenhol és üzeneteket ad, mert ez a Szentlélek ideje. – Nem tudtam erről, és azt gondoltam, én vagyok az egyetlen ilyen ember Ábrahám óta. Valójában ez kisfiam ötlete, aki tíz éves volt akkor. Azt mondta: nahát, tudod, ha te így beszélsz az angyallal, ez olyan, mintha Ábrahám idejében lennénk. Akkor próbáld meg te is!

Nem tudtam, hogy már a megelőző századokban is voltak olyan személyek, akik magánkinyilatkoztatást kaptak, ahogyan ezt nevezik.

Azt gondolom, hogy ez nagyon jó így, mert ha Európában éltem volna, és hallottam volna már ilyen esetekről… amilyen kételyeim önmagammal szemben vannak, valószínűleg azt gondoltam volna, hogy elmémmel van baj. Elvesztettem volna a fejemet, azt gondoltam volna, hogy pszichiátriai eset vagyok, vagy valami hasonlót.

De mindez olyan helyen történt, ahol tudatlanságomban ettől teljesen meg voltam őrízve. Egy hét elteltével, hogy az angyal velem beszélgetni kezdett, megváltozott a hangneme, nagyon komollyá vált, és azt mondta:

“Azt szeretném, ha olvasnád a Szentírást!”

Valójában így hangzottak szavai: “Szeretném, ha elolvasnád Isten Szavát!”

Erre azt feleltem: “Mi az?”

Ő azt mondta: “Nagyon jól tudod, a szent Biblia.”

Erre én: “Nincs Bibliám itthon, hogyan olvassam?”

És azt mondta: “Tudom, menj, és vegyél magadnak!”

Erre én: “Hol? Bangladeshben? Ez muzulmán ország, hiszen tudod. Nem mehetek be a könyvesboltba, és nem mondhatom, kérek egy Bibliát! Nem fogok találni. Koránt, azt igen, de Bibliát nem.”

Erre azt mondta: “Menj az amerikai iskolába, ott a könyvtárban találsz Bibliákat.”

Erre abbahagytam az érvelést.

Felöltöztem, elmentem, és több Bibliát is találtam ott. Hazahoztam egyet.

Azt mondta angyalom: “Olvasd!”

Úgy éreztem, engedelmeskednem kell neki, mivel váratlanul komollyá vált A Bibliát a zsoltároknál nyitottam ki, és olvasni kezdtem.

És bár beszélek angolul, és értek angolul, abból, amit olvastam, mégsem értettem semmit. Ez volt a jele annak, hogy mekkora sötétségben élek, és milyen vak vagyok! Hogy még azt sem voltam képes megérteni, amit olvastam.

Mert Isten szava volt, és ebben teljesen vak voltam!

Nagyon szomorú lettem, és becsuktam a Bibliát. Azt mondtam, semmit sem értek! Szánakozva felelte angyalom, majd megtanítalak egy-két dologra.

Ezután néhány héten keresztül szemlélődő oktatást adott nekem. Ez annyit jelent, hogy egészen egyszerű mondatokat mondott, mintha egy négyéves gyermekkel beszélt volna. Egész egyszerűen, és mindent a Szentírásra, és Isten szeretetére vonatkoztatva. Mert ez a legfontosabb üzenet. Ezekben a kis mondatokban megvilágosítást adott nekem. Ez annyit jelent, hogy fény gyúlt bennem, és mindent megvilágosított, és sokkal többet tanultam, mint amennyit a mondatok jelentettek. Fényt adott elmémbe, amelynek segítségével más képességek birtokába kerültem, hogy többet megértsek. Ha másvalaki olvasná ezeket, akkor csak egyszerű mondatokat látna bennük. De számomra többet jelentettek. Ezért volt ez angyalommal olyan, mint egy gyorsított tanfolyam.

Majd váratlanul azt mondta nekem: “Isten melletted van, és szeret téged!”

Én nem ismertem az Istent, és nem is szerettem. Amikor ezt mondta, annyit jelentett ez nekem, mintha így szólt volna: “Tudod, hogy ma szép idő lesz és nem lesz vihar.” Ugyanolyan érzést keltett bennem. Válaszra sem méltattam. Egyszerűen annyiban hagytam, és témát váltottam.

Később – egész váratlanul – ISTEN, AZ ATYA JÖTT HOZZÁM, és azt mondta:

“Én vagyok az Isten; az Atya vagyok!”

És én erre, csak magamban, azt válaszoltam, hogy jó. Nem is tudom, hogy miért mondtam, hogy jó, csak éppen mondtam valamit.

És Ő így szólt: “Miért? – miért mondod ezt?” és én erre: “De hát nézd, hogyan élünk… Nézz Bangladeshre, mennyire szegények az emberek, nincs igazság!”

És Ő így szólt: “Gondolod, hogy Én tehetek ez ellen valamit?”

Erre én: “Igen, hiszen Te Isten vagy!”

Erre így szólt: “Jöjj, azt szeretném, ha elmondanád a Miatyánkot!”

És ez volt az egyetlen ima, amely megmaradt emlékezetemben, bár sohasem mondtam. Egyszerűen megmaradt iskoláskoromból. Tehát elkezdtem: Mi Atyánk…

Amikor befejeztem, azt mondta: “Nem vagyok elégedett, leányom, mivel túl gyorsan mondtad.”

Éreztem, hogy valóban nagyon gyorsan mondtam, tehát elmondtam sokkal lassabban.

A végén így szólt: “Nem, nem vagyok megelégedve.”

Azt kérdeztem, miért nem? Így szólt: “Mivel mozogtál!” És harmadszorra sem volt elégedett, és negyedszerre sem. Ez reggel kilenckor történt.

És mindig így fejezte be: “Nem vagyok megelégedve.”

És egészen este tízig mondatta velem a Miatyánkot. Csak egy kevés ebédet ettem, és egyre csak mondtam a Miatyánkokat, egészen addig, míg azt nem gondoltam: talán az összes Miatyánkot el akarja velem mondatni, amit eddig nem mondtam el. Mert úgy tűnt, hogy el kell mondanom az összes Miatyánkot, amit nem mondtam el az előző években.

A végén értettem csak meg, hogy mi volt ez. Mert a nap befejeztével, este tíz órakor, kellett, hogy kegyelmét adja nekem. Mert magunk erejéből semmit sem tehetünk, ahogy erre megtanított. Tehát azt a kegyelmet adta, hogy érezzem Szívét, és érezzem Őt, mint Atyát.

Így kezdtem Őt lassan megszeretni, és kezdtem felfogni, hogy valóságos személlyel beszélek. És ennek a személynek, akivel beszélek, érzései vannak. Ő nem csak gondolatunkban létezik, és nem csupán valamely képmás. Érzései vannak, és érez! Megérzi, ha őszintén akarunk Vele beszélni, vagy csupán kötelességből, vagy azért, mert szeretjük Őt.

Miután ezt felfogtam, és megpróbáltam egy kis szeretetet vinni imádságomba, akkor minden befejezett mondatom után azt mondta: “Jól van, jól van!” És úgy éreztem, hogy boldog. Majd ezek után hozzám fordult és azt mondta: “Tessék, most visszakaphatod angyalodat!”

Nagyon bántott ez, és ezért azt mondtam magamban: éppen most, amikor kissé kezdtem megismerni Istent, akkor fordít nekem hátat, és akkor akarja, hogy legyek angyalommal. Ez nem igazságos! – Angyalom visszavett, és kissé több leckét adott nekem. Egy nagyon jó leckével kezdte rögtön. A tisztulással. Ez a tisztulás váratlanul ért engem. Úgy volt, hogy az Isten szemével és lelkem szemével kezdtem látni a bűnöket, az én bűneimet.

Most, amikor itt vagyunk a Földön, és azt mondjuk, hogy elmegyünk a gyóntató paphoz, hogy elmondjuk neki bűneinket, és feloldozást kérjünk bűneink alól, most mi másképp látjuk bűneinket. De bármilyen tisztán látjuk is, és bűnbánatot is tartunk, ez sohasem ugyanolyan, mint amikor lelkünk szemével látjuk bűneinket, úgy, mint majd a mennyországban vagy a tisztítóhelyen. Az más lesz.

Isten másképp látja bűneinket, az a mi szennyünk. Olyan kis dolgok, amelyek nem látszanak fontosnak, azok is utálatosak, azok is szörnyűek. Körülbelül egy hétig tartott, amíg az angyal diavetítéshez hasonlóan elém tárta bűneimet, egyiket a másik után. Tisztulásnak nevezhetem, mert szünet nélkül sírtam. Úgy éreztem, hogy undorító vagyok Isten szemében – borzalmas. Olyanokat mondtam, amit normális állapotban sohasem mondtam volna. Olyan volt az, mint az ittas állapot. Amikor valaki részeg, akkor bolondságokat beszél, de ha kijózanodik, akkor nem beszél ugyanúgy. Én is így éreztem magam.

Tisztulásomnak ebben a szakaszában olyan kijelentéseket tettem, amelyeket különben sohasem tettem volna. Azt mondtam, hogy olyan borzalmas vagyok, hogy nem érdemlek rendes halált. Kis darabokra kellene engem tépni és a hiénák elé vetni, a legundorítóbb állatok elé, amelyek dögöt esznek. Ehhez hasonló dolgokat mondtam, amit egyébként nem mondtam volna.

Előkészítés volt ez számomra, hogy igazán találkozhassak az Úrral, és vele együtt induljak a kezdetektől.

Jézus tehát eljött hozzám, és úgy jött, mint a Szentséges Szív. Tudatlanságomban nem sejtettem, hogy a Szentséges Szív, mint fogalom, csak a katolikus terminológiában szerepel. Mint görögkeleti mondom el, hogy nálunk nem ismeretes a Szentséges Szív, mi Isteni Szívről beszélünk. A Szentséges Szívről azt mondanák, hogy az túlságosan katolikus kifejezés.

Jézus, aki maga a bölcsesség, akart előttem – egy ortodox előtt – Szentséges Szívként megnyilvánulni, és mindent katolikus kifejezésekkel tanítani nekem. Ilyen a Szeplőtelen Fogantatás is. Nekünk nincsen ilyen kifejezésünk, hogy Szeplőtelen Fogantatás. Ő katolikus módon tanított egy görögkeletit, hogy a katolikusokhoz küldje, és Önök fogadjanak engem, mint ortodoxot, hogy tanúságot tehessek Önök előtt. Ez úgy hangzik, mint ami hasonlít az egységhez. Mert az egység a fő üzenet, és Jézus egy görögkeletit választott arra, hogy igazán ökumenikus üzenetet adjon, és azt elküldje a katolikusokhoz és természetesen az ortodoxokhoz is. A katolikusok részéről azonban sokkal szívélyesebb, sokkal nyitottabb a fogadtatás, mint saját vallásom körében.

Mert sokan úgy értelmezik az egységet, mint az az ortodox pap, akit meglátogattunk. (De nem mindegyik ilyen, csak van ilyen is.) Megkérdeztük tőle: mit jelent önnek az egység? Ön egységről beszél, mondja el nekünk, mi az egység az ön szemében? – Erre azt válaszolta, hogy az egység az, ha minden katolikus visszatér hozzánk, és görögkeleti lesz. Mások meg azt mondják, hogy nem hiszem, amit Vassula Istentől kap; ameddig ortodox marad, addig nem tehet tanúságot. Legyen ő is római katolikus, akkor bebizonyíthatja, hogy ez az Úrtól van. Így tehát akkor lesz egység, ha mindenki római katolikus lesz.

Így gondolkoznak az emberek.

De Isten útjai nem olyanok, mint a mi útjaink, és az Ég másképpen vélekedik az egységről. Az Ég azt mondja az egységről, hogy az a szívekben fog megvalósulni. Önök meghallgatnak engem, és nem tesznek különbséget közöttünk. Beszélek Önök előtt, és minden megkülönböztetés nélkül én is osztozom Önökkel az Eucharisztiában, mert hiszek Jézus valóságos jelenlétében. Isten fogja megváltoztatni azokat, akik nem hisznek az Ő valóságos jelenlétében. Mert én akár holnapig is beszélhetek, attól nem változik meg senki, mert egyedül csak az isteni kegyelem az, ami meg fogja változtatni az embereket.

Az Ő szent nevében nem lehet két különböző felfogást vallani.

Amikor Jézus eljött, mint Szentséges Szív, első kérdése ez volt: “Melyik ház a fontosabb: a te házad, vagy az én házam?”

Amikor engem megkérdezett, a “ház” szót használta, mivel háziasszony vagyok, és szeretem, ha házam tiszta, az ételek rendesen vannak elkészítve, és a házban minden csinos, rendes és tökéletes. Ezért kérdezte, melyik ház a fontosabb, az én házam, vagy a te házad? Csak később értettem meg, mire gondolt. Azt válaszoltam, hogy a Te házad, Uram. Akkor megáldott és eltávozott.

Ez nem azt jelenti, hogy el kell hagynom saját házamat ahhoz, hogy úgy dolgozzam neki, ahogy Ő kívánja, Ő csak azt akarja, hogy sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítsak az Ő házának. Különben én egész nap takarítanék és törölgetnék, ami önmagában nem rossz, de nem szabad úgy eltúlozni, ahogy én tettem.

Időt kell szakítani az Úr számára!

Két fiam van, vezetnem kell a háztartást, mint minden más háziasszonynak, de időt kell szentelnem az Úrnak is, hogy leírjam üzeneteit, országról országra járjak, és az üzenetek leírásán kívül más dolgokat is elintézzek az üzenetekkel kapcsolatban.

Időnként hat óra hosszat diktál nekem az Úr. Máskor meg csak tíz percig. Ez Őtőle függ, de sokszor diktál nekem négy, öt, hat órán keresztül is.

Egy másik kérdése így hangzott: “Leányom, akarsz-e nekem szolgálni?”

Még mielőtt leírtam volna ezt, már hallottam hangját, mert mindig előre hallom a hangot – ezt majd később megmagyarázom -, és csak azután írom le. Amikor ezeket a szavakat kimondta, hogy akarsz-e nekem szolgálni, én felemeltem a kezemet a papírról, mert megijedtem, és nem tudtam, mit akar ezzel kérni. Arra gondoltam, hogy azt fogja mondani, hagyd el családodat, hagyj el mindent, állj be kármelitának vagy valami hasonlónak, vagy légy ferences nővér. Nem tudtam, mit akar, és erre nem készültem fel, megijedtem, és felemeltem kezemet. Később, néhány pillanat múlva, Jézus azt mondta, hogy szomorú, mert nem bízom Benne.

Azt mondta, hogy “Benned lakozhatom, a te végtelen gyengeséged ellenére is”.

Ezután témát változtatott, és egészen más dolgokról kezdett beszélni.

De Önök elképzelhetik, hogy állandóan arra kellett gondolnom, amit mondott, mert hallottam, ahogyan mondta; sajnáltam, hogy ezt tettem, hogy felemeltem a kezemet, és nem engedtem meg neki, hogy elmondja és leírja.

Éjjel nem tudtam aludni, és másnap azt gondoltam, én magam fogom megkérdezni Tőle, visszatérek kérdésére. Olyan volt ez, mintha egy szikláról ugrottam volna bele a sötétségbe, és ennek meg kellene történnie, bárhol kötök is ki. Azt mondtam, meg akarom tenni. Teljesen átadtam magam.

Másnap megkérdeztem Tőle, akarod-e, hogy szolgáljak Neked?

Így válaszolt: “Igen”.

Azután azt mondta, hogy Én fogom megmutatni neked, hogy hogyan, és Én fogom megmutatni, hogy hol, és hogy hova kell menned. Így magyarázta nekem. Ennek az üzenetnek az egyik része az első kötetben található. Most pedig megmagyarázom kissé, hogy miképpen hallom az Ő hangját, mert azt hiszem, Önök közül sokan szeretnék tudni.

Lokúcióban hallom, lokúciónak nevezik, belső hangnak.

Nem hasonlít az enyémhez, hanem férfihang. Amikor Jézus beszél, akkor az Ő szavának hangzását hallom, amikor a Szűzanya szól, akkor olyan női hangot hallok, amely nagyon kedves, nagyon szelíd. Amikor pedig angyalomat hallom, az más színezetű hang, Jézusénál magasabb. Jézus inkább tenor, azt szeretném mondani, hogy mélyebb, és a másik nála magasabb.

Amikor szomorú, hallom hangjának remegését, amely időnként megtörik. Ha boldog, hallom lélegzését, mint a gyermekét, aki örül annak, hogy mindezt elmondhatja nekem, és közben gyorsan szedi a levegőt.

Amikor diktál, bensőleg látom Őt. Minden látomást bensőleg kapok, ami azt jelenti, hogy le tudom írni a helyet és minden részletét. Belül, a fejemben észlelem, és azt is tudom, hogyan kell leírnom.

Ugyanúgy, látom is Őt. Mindent bensőleg, de egyben külsőleg is, megmondom, hogyan. Tegyük fel, hogy látom Őt itt állni, akkor Ő valóban itt van. De először mindig bensőleg látom, azután ismerem fel, hogy itt van. Ilyen módon kapom a látomásokat, amelyeket akkor ad nekem, ha szükséges.

Saját fülemmel csupán két alkalommal hallottam, hogy nevemen szólított.

Egyetlenegyszer kaptam csak olyan látomást – úgy értem, olyasfélét, ami ugyan nem létezik, de én mégis láttam anyagában megfoghatóan -, amit mások nem láttak. Ez csak egyszer fordult elő, mert csak egyszer volt rá szükség.

Most pedig szeretnék rátérni az üzenetekre és arra, hogy hogyan mutatta meg nekem Jézus a Szűzanyát. Első alkalommal így történt:

Jézus eljött – ahogy szokott, reggel -, és azt mondta: “Nézd, ki van most Velem?”

És felismertem áldott Anyánkat. Azt mondtam, de hiszen ez a Te Édesanyád!

Erre Ő így válaszolt: “A te Édesanyád is!”

És ez volt az első lecke, a te Édesanyád is, nem csak az Ő Édesanyja.

Más alkalommal azért jött, hogy megtanítson a Szűzanya méltóságára: Theotoku, ami annyit jelent, hogy Isten Anyja, mert Isten Anyjának nevezik Őt. Egyik reggel kaptam diktálás közben ezeket az üzeneteket, az Isten Anyjával kapcsolatos tanításokat.

Majd a végén, délután, hazajött fiam az iskolából – Jézus időnként fiamat is felhasználja. Tizenkét éves volt akkor. Egyenesen bement a szobájába, hogy megírja házi feladatát, majd játszott egy keveset a computerével.

Ezalatt én a hálószobámban voltam, és olvastam. Egyszer csak bejött fiam, kezében hozva egy Asterix könyvet. Nem tudom, ismerik-e ezeket a gyermekkönyveket, ezt a magazint. Ezt a füzetet hozta kezében, egyenesen rám nézett, és minden kérdezés nélkül, igen komoly hangon azt mondta, Szűz Mária, ugye, Isten Anyja? Magamban azt kérdeztem, mit is mond? Igen, természetesen – válaszoltam rá, és akkor gyorsan sarkon fordult, és kiment. Azt kérdeztem magamban, mit tudhat ez a gyerek erről? Utána mentem, és megkérdeztem, honnan tudtad, hogy Ő Isten Anyja? Erre azt válaszolta, mire gondolsz? És én azt mondtam, de hiszen éppen most jöttél be a szobámba, és ezt mondtad. Ő azt válaszolta erre, hogy egyáltalán nem voltam a szobádban, és nem mondtam ezt. Nem tudok semmit erről!

Így használta fel Jézus ezt a gyermeket, hogy eljöjjön, és alátámassza azt, amit reggel tanított nekem.

Most pedig szeretnék visszatérni az egységről szóló üzenetekre, mert ez a legfontosabb az egész Üzenetben.

Amikor még Bangladeshben voltam, egészen az elején – amikor Jézus még az Ő szeretetére és hasonló dolgokra tanított -, látomásban három vasrudat mutatott nekem.

Nem értettem meg azonnal, hogy mit jelent. Majd amikor rájöttem, hogy ezek a rudak a három egyházat jelképezik, a katolikust, az ortodoxot és a protestánst, akkor már semmi többet nem akartam róla tudni. Azt mondtam, hogy Jézus idáig szeretetének bensőségességére tanított. Másra nem. De most az Egyház problémáit kezdi érinteni, és én nem szeretnék ebbe belekeveredni, mivel fogalmam sincs arról, hogy ott mi történik. Az különben is az ő problémájuk.

Tehát elhessegettem ezt a gondolatot, elmentem bevásárolni és nem törődtem tovább ezzel a látomással. Azonban folyton szemben találtam magamat vele. Nem tudtam mit kezdeni ezzel.

Jézus később megmagyarázta, hogy csapdába estem. Csapda volt, ami azt jelenti, hogy megint nem bíztam Benne.

Majd ezek voltak első szavai hozzám: ”Emeld fel keresztemet, tanítvány, kelj fel! Meg fogom mutatni neked, mit jelent ez!”

Ezért azt mondtam Jézusnak, hogy nem akarok belekeveredni az Egyház problémáiba. Miért nem fordulsz valakihez, aki ismeri, aki be van avatva az Egyház dolgaiba, és nagyobb tekintélye van. Akire felfigyelnek az emberek, mert énrám nem figyelnek.

Ő így szólt: “Téged akarlak, egy semmit akarok, mert egy semmi által akarom megdicsőíteni magamat. Ha te semmi vagy, Én lehetek a minden. Ha meghalsz önmagadnak, és teljesen megsemmisülsz, akkor fogok Én megmutatkozni!”

“De ameddig egy vetélytárs áll előttem, addig nem tehetem. Egész idő alatt küzdenem kell vele. Olyan valakire van szükségem, aki nem vetélytárs.”

Belül is sok minden vetélytárssá válhat. Úgy gondolom, hogy saját véleményünk is lehet vetélytárs.

Ha valakinek azonban nincs véleménye az Egyházról, és semmit sem tud, akkor Jézus tesz mindent, mert Ő annyira jelen van bennem, hogy minden, ami leírásra kerül, egyedül az övé, és nem az enyém.

Azt mondtam tehát, de Jézus, Te az egységről beszélsz, az egyházak egyesítéséről, ki fogja elolvasni ezeket az üzeneteket? Én Bangladeshben vagyok, és senki sem tud erről semmit, csak néhányan körülöttem.

Így szólt: “Bízzál Bennem! Egy napon majd eljut a megfelelő emberekhez.” És ennyiben maradt.

Ez l986-ban vagy 87-ben lehetett, nem emlékszem pontosan.

Eljöttünk Bangladeshből, és Jézus Svájcba küldött minket, az Egyházak Világtanácsa közelébe, a világ ökumenikus részébe.

Egész életemben Afrikában voltam, egész életemben fejlődő országokban éltem, és hol kötök ki? – a legfejlettebb országban – férjem foglalkozásával együtt. Amikor korábban angyalom Svájcról jövendölt, elgondolkoztam. Azt mondtam, Svájc? – az nem fejlődő ország! Ott sohasem talál magának munkát.

De mégis talált. Ott van az afrikai központ. Tehát a Központba küldték, hogy onnan igazgassa az afrikai ügyeket. Az ő feladata a Sachel övezet öntözése. Ez érdekes, mert az Úr kissé humorosan mondja mindig, hogy férjemnek a Sachel sivatagot kell öntöznie, nekem pedig üzeneteket ad belső pusztaságunk öntözésére.

Svájcba küldött tehát bennünket, és 1987-ben le is telepedtünk Svájcban.

Elmondom Önöknek, mert igen nagy esemény, hogy csak most júliustól kezdve kezdett nekem Jézus hosszú, összefüggő üzeneteket diktálni az egységről.

És mi az első lépés, amelyet mindannyiunktól kér? Az, hogy egységesítsük a húsvét dátumát, hogy egyetlen húsvétunk legyen, ne legyen megosztott. Ez a része igen könnyű mert csak naptár-egyeztetés kérdése.

És két hónappal később, hogy Jézus nekem ezt diktálta (1991-ben), csöngött a telefon. Engem keresett valaki az Ökumenikus Központból, és azt mondta: Tudja-e ön, hogy nálunk van az ön üzenete? – a tagok kétharmada tud róla és érdeklődik iránta. Azt válaszoltam: nem tudtam; nem tudtam, hogy ennyire elterjedt itt, hogy hisz benne a második vezető és az első vezető is. Azt mondtam, ez valóban csoda, hogy eljutott a megfelelő emberekhez. Ezt jövendölte meg Jézus.

Majd váratlanul azt mondták, hogy mi hiszünk abban, amit Ön kap, az üzenetben, és azt szeretnénk, ha eljönne, és beszélne nekünk az imaegység hetében, ami január 18-24-e között van. Minden évben ugyanabban az időben. Nagy ünnepséget rendeznek ezek az emberek Genfben, konferenciákkal.

Az első vezető ember metodista, a második ortodox, és mindketten hisznek az üzenetben. És tudják-e Önök, hogy ezek az emberek kapcsolatban állnak a pápával az egyházak egyesítése ügyében? Az a feladatuk, hogy egyesítsék az egyházakat, hogy egységet teremtsenek, és ez írásbeli küzdelem.

Meghívtak tehát, hogy menjek és beszéljek nekik egyik konferenciájukon az egységről, arról, amit Isten ad nekem, tegyek tanúbizonyságot, ahogy most – a kezdetektől, és olvassak fel nekik néhány üzenetet az egységről.

Jézus pedig még júliusban mondta nekem, hogy mondd meg nekik ezt és ezt, beszélj nekik erről és erről.

Azt mondtam, hogy különös, amikor Jézus üzenetet ad, akkor csak magát az üzenetet közli, most pedig azt mondja, mondd meg nekik! – Azután már nem törődtem vele, és csak később értettem meg, hogy mindezt erre a hétre készítette elő.

Így történt, hogy tegnap reggelre meghívtak, hogy beszéljem meg a programot az első emberrel és a másodikkal. Majd fogtam a csomagomat, mert már útban voltam ide, és egyenesen a repülőtérre mentem.

Azért mondom el mindezt, hogy megosszam Önökkel, mert nagy öröm ez. Azt gondolom, hogy Jézus számára is. Szeretném imájukat kérni 22-én (január) délutánra, mert akkor fogok beszélni. És ha megváltoztatják a dátumot, ha megfontolás tárgyává teszik, amit Jézus mond nekik, akkor valóban megtörténik húsvét dátumának egységesítése. És ez nagy esemény, igen nagy esemény lenne az Egyház részére.

Most pedig Jézus szeretetéről szeretnék Önöknek egy keveset mondani.

Kezdetben, amikor hozzám közeledett, azt mondta: “Vassula, szeretném, ha szeretnél engem!”

És én nem tudtam Őt úgy szeretni, ahogyan Ő akarta, ezért csak azt mondtam, Uram, hiszen szeretlek – csak ennyit.

Nem dorgált meg, pedig meg kellett volna engem dorgálnia, mert az nem volt igazi szeretet.

Csak annyit mondott: “Jobban szeress!”

Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy Jézus sohasem Ítél el senkit, sohasem volt egyetlen nyers szava sem hozzám. Aki valóban nyers, az az ördög. Vagy, ahogy Önök is tudják, mi is lehetünk nyersek egymáshoz, lehetnek nyers szavaink.

Ha rá is szolgáltam, hogy megfeddjen, Jézus sohasem tette, de mindig megérttette velem, ha hibáztam. Ha visszatértem Hozzá, hogy kiengeszteljem: Jézusom, hibáztam, ezt és ezt tettem, nagyon bánom, kérlek, bocsáss meg – Ő sohasem mondta: “Igen, tudod, hogy mit tettél!”

Ilyeneket nem mondott, hanem mindig azt mondta: “Nem baj, leányom, hiszen csak tanulsz!”

Jézus tehát mindig felemeli a lelket, sohasem töri össze.

És szeretném, ha Önök is tudnák, hogy Jézus sohasem alkalmaz kényszert. Tökéletes tiszteletben tartja szabadságunkat. Amikor eljön, hogy írásra kérjen, beleegyezésemet kéri.

Azt mondja: “Engedd meg, hogy igénybe vegyem kezedet! Engedd meg, hogy igénybe vegyem idődet! Beleegyezésedet kérem, hogy ma többet írjunk!”

Mindig megkér engem, mivel tiszteli szabadságomat.

Ez igen meglepő, mert közülünk sokan elfelejtik, hogy milyen gyengéd Jézus, és milyen nagy irántunk való szeretete.

Így mi többé-kevésbé egyoldalúan, az értelem oldaláról tekintünk Istenre, és csak tiszteletből, kötelességből megyünk hozzá, nem úgy, ahogyan Ő szeretné, hogy kis gyermekek módjára, az ő közvetlenségükkel menjünk.

Amikor egyszer az Atya szólt hozzám, egészen egyszerű mondatokat mondott nekem. Azonban olyan mély értelműek voltak, hogy belém hatoltak, átjárták és elérték szívemet.

Például azt mondta: “Leányom, te az Enyém vagy!”

És akkor ezt valóban átéreztem. “Hozzám tartozol. Az Én ivadékom vagy, Tőlem származol.”

És ez olyan volt, mint amikor valakinek emlékezetkiesése van, és eljön az édesapja, hogy emlékeztesse ezt a gyermeket, az ő gyermekét: eredetére, hogy honnan származik, és kihez tartozik.

Ezért jött tehát az Atya, hogy közölje: “Én vagyok a te Atyád, és te az Én gyermekem vagy, Tőlem származol, az enyém vagy.”

És ez olyan szép volt, mert… mert átjárt engem. Valóban úgy éreztem, hogy az Ő gyermeke vagyok, és Ő az én édesapám.

Ez közvetlen kapcsolat a lélek és a Teremtő, az Atya és a gyermek között.

Odáig jutottam, hogy amikor görögül beszélgettem nővéremmel - arról, hogy mit szeretne tőlünk Isten , - többször is azt találtam mondani, hogy: “Ó Babas!”, ami magyarul annyit jelent, hogy Apukám. Apukám azt mondta, hogy tegyem meg ezt meg ezt.

Nővérem megrettent ettől, én pedig szájamra tettem kezemet, és mentegetőzni kezdtem Isten előtt, amiért ilyen közvetlenül, ilyen módon beszéltem Róla.

Erre Ő így szólt: “Nem, ne mentegetőzz, ez a szó olyan számomra, mint egy drágakő, nagyon értékes számomra.”

Isten közvetlenségére akartam ezzel rámutatni. Azt akarja, hogy bensőségesen szeressük Őt. Eleinte erre nem voltam képes. Ő tehát a következőképpen cselekedett:

Őrangyalommal beszélgettem, és mialatt azt gondoltam, hogy őrangyalommal beszélgetek, egész egyszerűen félreállította angyalomat, és helyébe lépett.

Én tovább beszélgettem vele, azt gondolva, hogy angyalom az, míg végül azt mondta: “Én vagyok az, Jézus.” Azt feleltem: “Kicsoda? Én az angyalommal beszélgettem.”

Ő így szólt: “Igen, kezdetben, de azután félreállítottam őt, helyébe léptem, és azt akarom, hogy ilyen módon folytasd velem a beszélgetést.”

Folytassam ilyen módon… amikor annyira feszengtem, hogy Jézus eljött, mint egy tanuló az iskolában, aki megszokta tanítóját, s egyszer csak az igazgató jön be. Akkor rendesen ülünk, jobbnak akarunk látszani, már nem vagyunk nyugodtak, már nem vagyunk többé önmagunk. Ilyen voltam én is Jézussal és nem ezt akarta. Ő azt akarja tőlünk, azt akarja tőlem, hogy nagyon közvetlenek legyünk/legyek Hozzá.

És azt mondta nekem: “Azt akarom, hogy szüntelenül imádkozz!”

Ez megdöbbentett, és azt mondtam, hogyan tudnám ezt megtenni? Fiaim vannak… vezetnem kell… hogyan imádkozhatnék egész nap? Azt gondolom, hogy ez lehetetlen. Így szólt: “De igen, tudsz imádkozni, szívből imádkozz!” Ezt szereti Jézus a legjobban. Ez azt jelenti, hogy beszélgetni kell Vele. A beszélgetés is ima; imává válik, mivel Istennel beszélgetünk.

Így szólt: “Csak egészen egyszerűen beszélgess velem. Bármit elmondhatsz nekem. Ha haza akarod hozni fiadat az iskolából, akkor mondd: Jézus, menjünk és hozzuk haza a fiamat! Mindig vonj be mindennapi életedbe. Használd ezeket a szavakat: “Mi ketten”, ami azt jelenti, hogy ily módon sohasem fogsz Rólam elfeledkezni. Mondd ezt: Jézusom, mit gondolsz? Mire van szükségünk ebben az esetben?”

Meg fogják hallani, hogy válaszol Önöknek!

Elmondok egy történetet. Rhodos szigetén néhány görög asszony olvasta ezt az üzenetet. Nagyon hatásosnak találták ezt a kifejezést, hogy “mi ketten”, mert így szüntelenül emlékezetükben tudták tartani Jézust anélkül, hogy elfeledkeztek volna Róla. Ez már szüntelen imádság volt, mert mindenbe, mindenhol bevonták Jézust, függetlenül a többi imádságtól. Úgy beszélték el nekem, hogy az egyik asszony azon a reggelen sokat elmélkedett, szüntelenül mondogatta: Jézus, tegyük meg ezt, tegyük meg azt, takarítsunk, készítsük el reggelinket. Majd így folytatta: “Itt az ideje, Jézus, hogy elmenjünk hazulról!” És amikor átment az úton, eszébe jutott, hogy “otthon felejtettem Jézust, nem kértem meg, hogy jöjjön velem!”

Visszament tehát, átment az úton, fel a lépcsőn, kinyitotta az ajtót és így szólt: “Jézus, kérlek, jöjj velem!” Odáig vitte, hogy visszament és elhívta Jézust.

Azt is szeretném elmondani, hogy mennyire türelmes hozzánk Jézus.

Amikor ez kezdődött (az üzenetek), az első időben, angyalom azt mondta nekem:

“Menj el a templomba!”

Bangladesh egyetlen temploma a katolikus templom volt, és pontosan szemben volt a mi házunkkal. Azt gondoltam, hogy igazán kedves Jézustól, hogy ennyire megkönnyíti számomra a dolgot, hogy éppen házammal szemben van a templom, ahelyett, hogy keresztül kellene mennem az egész városon. Éppen csak át kellett mennem a másik oldalra.

Azt kérte, hogy vasárnap menjek templomba. Életemben ez volt az első eset, hogy beléptem egy katolikus templomba. Eddig még sohasem fordultam meg benne. Így az áldozást sem ismertem, hogy hogyan készítik elő, mert itt kissé más. Úgy értem, hogy itt minden látható, míg nálunk, görögkeletieknél, hátul (az ikonosztáz mögött) történik minden. Ez az ősi hagyomány. Amikor pedig áldozáshoz járulunk, a borral telt kehelyből kapjuk az átváltoztatott kenyeret is. A papnak van egy hosszú kanala, azzal nyúl a kenyérdarabért és mindenkinek ad belőle.

Elmentem tehát a templomba, a katolikus templomba, és amikor elindultam, megkértem nővéremet, hogy jöjjön velem, mivel nagyon bizonytalan vagyok. Egészen hátul álltam, hogy megfigyelhessem az embereket, mit csinálnak és én is ugyanezt tehessem.

Amikor letérdeltek, én is letérdeltem, amikor keresztet vetettek, én is keresztet vetettem. Megpróbáltam utánozni őket. És mindig hátrébb voltam egy lépéssel. Azután az áldozás következett, amit felismertem, kezdtek sorba állni az emberek. Azt mondtam testvéremnek, látod, sorba állnak, menjünk mi is. Erre azt felelte, nem, nem, én nem merek. Azt mondtam, rendben van, én megyek. Így hát kimentem, és láttam, hogy mindenki ugyanazt tette, amikor a pap elé érkezett, így tettek, és én azt kérdeztem magamban, vajon mit csinálnak? Azt gondoltam, hogy jobban kellene látnom, hogy mit tesznek, hogy én is ugyanazt tehessem.

Megfigyeltem tehát az előttem álló személyt, aki karját kinyújtva így tett. De látni szerettem volna, hogy mit kapott a kezébe. Majd elment, és én következtem. Amikor tehát szembe kerültem a pappal, bal kezemmel így tettem, már nem emlékszem, talán a jobb kezemmel. És átnyújtotta nekem a Szentostyát, amelyet láttam ugyan, de nem ismertem fel Jézust, mert még soha az életben nem láttam Szentostyát.

Ezért így szóltam magamban: mi ez? Azután, kezemben Jézussal, odébb mentem, és visszamentem a templom végébe. Azt mondtam nővéremnek, nézd! Erre ő, mi ez? Azt mondtam, nem tudom, de mindenesetre valami nagyon szent dolognak kell lennie, és az ikon mellé fogom tenni. Tehát kezemben tartottam Jézust, és a mise végeztével hazamentünk.

Mialatt keresztül mentünk a kerten, így szólt nővérem, nem gondolod, hogy ez lehet az áldozás? Azt válaszoltam, nem hiszem, mert anyaga nem hasonlít a kenyérhez. Mert nekünk kenyerünk van. Erre ő azt mondta, tedd a szájadba, és figyeld meg, mi történik!

Arra gondoltam, hogy ez egy darab papír, amelyet megáldottak. Azt gondoltam, hogy valami szent dolog, de nem tudtam, mi az, és legfeljebb kiveszem szájamból. Tehát szájamba vettem, és akkor kezdett szétolvadni, Jézus kezdett szétolvadni, és akkor megértettem. Rájöttem, hogy ez volt a szentáldozás.

És annyira zavarba jöttem. Hazamentem, és azt mondtam, reménytelen eset vagyok. Miképpen jöhet Jézus egy ilyen személyhez, mint én?

Hazamentem, és megláttam Jézust, először a lábát. Nem akartam az arcát látni, nem mertem a szemébe nézni. Ezért elfordítottam arcomat. Ő megkerült.

Mondani akartam valamit, mire Ő így szólt: “Ne mondj nekem semmit, jöjj fel velem a lépcsőn!”

Felmentünk tehát és így szólt: “Ne mondj addig semmit, amíg én nem szólok hozzád!”

És olyan boldognak látszott!

Nagyon meglepődtem, és így szólt: “Látod, milyen boldog vagyok?”

Így feleltem: “Mire gondolsz? Hiszen fel sem ismertelek!”

Erre így szólt: “Nem veszed észre, hogy milyen boldoggá teszel, ha próbálkozol, ha látom, mennyire igyekszel tanulni, ha próbálsz megismerni?”

Így ahelyett, hogy azt mondta volna, tudod, hogy megbántottál… Mert hasonlókat vártam Tőle. De pont az ellenkezője történt, nagyon boldog volt, azért, mert megpróbáltam.

Nem tudom, mennyi az idő – ha van még egy kis idő, akkor felolvasok Önöknek.

Azt mondja Jézus:

“Már ítéletet tartottam az erőd felett, amelyet ők azért építettek, hogy titeket megosszanak. Mindannyian testvérek vagytok bennem. Erre kell megtanítonotok őket, hogy higgyék, és meg kell győznötök őket, hogy eszerint éljenek.

Azoknak, akik megosztottak maradnak testben és lélekben, az Én Nevemben téve különbséget egymás között, ugyanazt mondom, mint amit a szárdeszi egyháznak mondtam (Jel 3): “A világ szemében élőnek számítasz, de nem így Alkotód szemében. Keltsd életre azt a keveset, ami még megmaradt! Hamarosan elhal az is, és ahol a holttest, oda gyűlnek a keselyük.”

Egyesüljetek! Gyűljetek össze! Együtt hívjátok segítségül Nevemet! Együtt változtassátok át Testemet és Véremet!

Ne álljatok ennek útjába! Alázzátok meg magatokat és hajoljatok meg, hogy képesek legyetek egyesülni és dicsőíteni Engem!

Ti a Lélekről beszéltek, de nem cselekesztek a Lélekben. © Az útról beszéltek, miközben felsorakoztok, hogy eltorlaszoljátok.

Milyen kevéssé ismertek Engem… Nevemet szólítjátok, pedig megölitek gyermekeimet a Szentély és az Oltár között.

Ünnepélyesen mondom, mindezt elétek tárják az Ítélet napján. © Szemembe tudtok-e nézni, és tudjátok-e őszintén mondani: “Kiengesztelődtem testvéremmel.” Tudjátok-e őszintén mondani: “Nem tettem különbséget magam és testvéreim között a Te Szent Nevedben, és úgy bántam velük, mint akik velem egyenlőek.”

Ha majd bemutatod előttem történetedet, akkor majd szemedbe mondom: “ El veled, te nem bántál úgy testvéreiddel, mint akik egyenlők veled, nap mint nap gyilkoltad Testemet.

Hol a te diadalod?

Amíg Én építettem, te romboltál, amíg összegyűjtöttem, te szétszórtál, amíg Én egyesítettem, te megosztottál!”

Ennek ellenére még ma is meg tudlak gyógyítani, ha úgy jössz Hozzám, ahogy vagy. Meg tudlak változtatni, és te dicsőíteni fogsz engem!”

“Jaj azoknak, akik várandósak, vagy szoptatnak, amikor eljön az én napom!”

(Ez a szentírási rész sok embernek okoz problémát. Jézus megmagyarázza Lukács 21,23-at. Azt mondja, írd:)

“Jaj azoknak, akik úgy hordozzák magukban a bűn szennyét, mint a várandós anya gyermekét, és fajtájukhoz © hasonló követőket nevelnek. Írva van, hogy “Még közöttetek is támadnak olyanok, akik csalárd beszéddel magukhoz akarják csábítani a tanítványokat.” (ApCsel 20,30). Hangosan kiáltok és megpróbálok áttörni süketségeteken, hogy megmentselek benneteket. És ha megfeddlek, az az irántatok érzett nagy szeretetem miatt van!

Bizony mondom nektek: egy napon egyetlen gyülekezetbe gyűjtöm össze Testem valamennyi leválasztott részét.

Ne sírjatok barátaim, akik szerettek engem. Viseljétek el, amit én elviselek, de vigasztaljatok meg és higgyetek Bennem!

Nagy műveket fogtok véghezvinni az Én nevemben. Tűrjetek, ahogy én is tűrök. Éhes voltam, és szomjas, gyakran éheztem, és segítségemre jöttetek. Tegyetek jót továbbra is, és én megvigasztallak benneteket.

Bizony mondom, nem vagytok egyedül, én veletek vagyok. Bennem egyesüljetek és éljetek békében! Ti vagytok Vérem leszármazottjai és országom örökösei.

Mondd meg nekik, hogy Uruk Szíve csupa szeretet, és hogy a törvény ereje a szeretetre épül. Mondd meg népemnek, hogy nem akarok házamban hivatalnokokat, az én napomon nem fogom őket igazolni, mivel ők azok, akik gépiesítették házamat. © Elküldtem nektek Lelkemet, hogy szívetekben éljen. A bennetek lakó Lélek adja tudtul nektek, hogy Egyházam a ti szívetekben fog újjáépülni és testvérként fogjátok szívetekben elfogadni egymást.”

(Ebben a percben látomást adott nekem Jézus: mint rab jelent meg nekem. Jézusom a következőket az áldozat hangján mondta, fáradtan koldulva, mintha Ő függne tőlünk. Mint egy rab, aki cellájának ajtajához megy és a kis ablakon keresztül megkérdezi az őrt, hogy mennyi idő van még hátra szabadulásáig. Így szólt:)

“Vajon mennyi ideig tudom még elviselni azt a fájdalmat, testvéreim, amelyet éveken át kellett elviselnem?

Vagy ez alkalommal talán hagytok megpihenni?

Még mennyi ideig kell innom megoszlástok kelyhét?

Nem hagynátok-e megpihenni Testemet, és nem ünnepelnétek-e kedvemért egységesen a húsvét ünnepét?

Húsvét dátumának összeegyeztetésével, testvér, enyhülést hoztok fájdalmamra. Örvendezni fogtok Énbennem, én pedig tibennetek. Sokaknak visszaadom látását. ©

“Szeretett Teremtőm! Ő az én Jegyesem, aki olyan dolgokat fedett fel előttünk, emberek előtt, amit emberi kéz nem tudott volna véghezvinni!” – Ezt fogjátok kiáltani az én Nevemben © , amikor visszanyertétek látásotokat, és eljövök hozzátok.

Ünnepélyesen mondom nektek (ezt úgy mondta Jézus, mint egy király, fenséggel), hívjatok össze mindenkit, gyülekezzetek mindannyian, és hallgassatok most pásztorotokra:

Azon az úton foglak benneteket vezetni, amelyen mennetek kell!

Terjesszétek el üzenetemet a Föld © minden határáig!”

(Eddig tart az idézet.)

Mielőtt befejezném, talán kicsit jobban megmagyaráznám, mit mond Jézus a tisztulásról. Mert Jézus – júliustól kezdve – igen sürgős üzeneteket ad nekem. Az idő nagyon rövid. És Ő a megtisztulásra készít fel bennünket.

Én átéltem ezt a megtisztulást, le tudom írni Önöknek, de úgy érzem, hogy a most következő sokkal erősebb lesz annál, amit én éltem át.

És júliusban Jézus váratlanul megadta nekem az erre vonatkozó üzenetet. Ha van még türelmük, felolvasom Önöknek. Tizennégy oldal kézírásról van szó, ez nem túl hosszú, de annál hosszabb, mint amit az előbb olvastam fel.

Részletesen leírja, hogyan fogjuk mindannyian megtapasztalni ezt a tisztulást. Azt mondom, nagyon közeli már ennek az ideje, habár Jézus nem adta meg pontos dátumát. Mert Jézus nem az időpontot közli, csak érezteti velem.

Úgy érzem, hogy az a Jézus, aki eddig kérlelve, mint koldus mutatkozott, ez a kép mintha eltűnne, és új alakban jelenik meg, inkább mint az igazságos Jézus. Sokan vannak, akik tiltakoznak ez ellen. Akik úgy vélik, hogy Isten csupán irgalom és szeretet. Egyetértek ezzel. Isten irgalom és szeretet, de Isten igazságos is! Máskülönben nem lenne pokol. És ezt elfelejtik.

Olyan ez, mint a mérleg. Önök tudják, hogy a világ dolgai sokat nyomnak a latban manapság. Emiatt jön ránk az igazságosság. Nem megy tovább. Mostanra betelt a pohár.

Jobbnak kell lennünk, imádkoznunk kell, még egyszer annyit kell imádkoznunk. Még egyszer annyit kell imádkoznunk!

Több áldozatot kell hoznunk! Böjtölnünk kell, hetente kétszer. Tartsunk alaposabban bűnbánatot, mint eddig! Őszintén! Mindezt az Ő szándékára és Szent Szűzanyánk szándékára. Nem saját szándékainkért. Mivel Ő tudja, hogy mire van szükségünk, és azt mindenképpen meg is adja, ha úgy látja jónak.

De most azt kívánja tőlünk, hogy az Ő szándékaikra ajánljunk fel mindent, Jézus és Szűz Mária szándékára. Mivel olyan rövid az idő.

És eljön a tisztulás.

Úgy tűnik, hogy a világ vidáman él, és békésen halad tovább a maga útján.

Bár sok imacsoport van, amelyek Medjugorjéból származtathatók, de ez (ezek imája) nem elég. Mert a világ nagyobb része nem hisz, a világ nagyobb része kigúnyolja Istent.

És akik hisznek, azok igazságtalannak mondják Őt mindazért a nyomorúságért, ami a világban van. Azt mondják, akkor miért van éhínség, miért vannak katasztrófák, miért büntet minket az Isten?

De mindez tévedés! Isten nem büntet minket! Isten nem büntet! Ha éhínség és nyomorúság van a világban, az azért van, mert mi hoztuk magunkra bűneinkkel. Saját bűneinkkel! Bűneinkkel tesszük tönkre magunkat. Ezt nem Isten küldi ránk.

Isten az Ő irgalmát és szeretetét küldi most, és mégis vannak olyan emberek, akik azt mondják: nézzétek, mit tesz Isten! Igazságtalan az Isten. Ez nem igazság.

Teréz anyát megkérdezték, hogyan van az, hogy a szegény emberek, akik egész életükben nyomorban éltek és szeretik Istent, ők az elsők, akiket annyi csapás sújt, földrengés, éhínség. Vagy pl. Bangladeshben miért van annyi hurrikán? És hogy van az, hogy másoknak mindenük megvan, gazdagok, több kocsijuk van, és lényegében problémamentesen élnek. Kimaradnak az élet küzdelmeiből.

És Teréz anya azt válaszolta, hogy ez azért van, mert azok a lelkek, akiket Isten elvisz, már készek arra, hogy a mennyországba jussanak, míg a többi még nem kész erre. Ebben az állapotban, amelyben most vannak, elkerülhetetlenül a pokolba jutnának. Isten azért ad nekik sokáig lehetőséget arra, hogy a Földön maradjanak, hogy egyszer felismerjék Őt. Ez volt Teréz anya válasza.

Jézus azt mondja: “Az idők vége.” Amikor Jézus az idők végét említi, az nem a világ végét jelenti, hanem egy korszak végét. Ennek a sötét korszaknak a végét – ahogyan mondják, hogy ez sötét korszak.

“Az idők vége közelebb van, mint gondolnátok. Hamarosan, igen hamar, váratlanul megnyitom mennyei szentélyemet, és miután szemetekről leesett a fátyol, mint titkos kinyilatkoztatást…”

A titkos kinyilatkoztatás azt jelenti, hogy mindannyian meg fogjuk tapasztalni lelkünkben ezt a kinyilatkoztatást. Ez az üzenet tulajdonképpen három szakaszból áll, a tisztulás három szakaszban történik.

Ez az első szakasz:

1/ “Hamarosan, igen hamar, váratlanul megnyitom mennyei szentélyemet, és miután szemetekről lehullott a fátyol, mint titkos kinyilatkoztatást, meglátjátok az angyalok, a trónok, az uralkodók, a hatalmasságok és az erők ezreit, amint mindannyian arcra borulnak a Szövetség Ládája körül.

Majd egy lehelet fogja arcotokat megérinteni, és megrendülnek az Ég erői. A villámlást mennydörgés követi. Váratlanul olyan ínséges idő tör rátok, amilyen még nem volt a népek keletkezése óta (Dán 12,1), mert megengedem, hogy lelketekben meglássátok életetek minden eseményét. Felfedem őket, egyiket a másik után, lelketek nagy rémületére. Felismeritek, hogy az áldozati lelkeknek mennyi sok ártatlan vére folyt bűneitek miatt. Majd lelketek tudtára adom, hogy lássátok, mennyire nem követtétek sohasem az Én törvényeimet. Úgy nyitom fel a Szövetség Ládáját, mint egy könyvtekercset, és tudtotokra adom törvénysértésteket.”

Most következik a második rész:

2/ “Ha akkor még életben maradtatok és megálltok lábatokon, lelketek szeme olyan ragyogó fényt lát majd, mintha sok drágakő csillogna, mintha kristálytiszta gyémántok szikráznának. Olyan tiszta és fényes fényt, hogy bár angyalok ezrei állnak ott csendben, mégsem fogjátok őket teljesen látni, mert ez a fény úgy fogja őket betakarni, mint valamely ezüstös arany pára. Lelketek csak alakjukat fogja látni, arcukat nem.

Ebben a ragyogó fényben akkor lelketek meglátja azt, amit egyszer, teremtéstek első pillanatában, a pillanat törtrészében látott…

Meglátjátok Őt, aki elsőként tartott benneteket kezében; azt a szemet, amely elsőként látott benneteket. Meglátjátok azt a kezet, amely megformázott és megáldott benneteket. Meglátjátok a gyengéd Atyát, a ti Teremtőtöket félelmetes ragyogásba öltözötten. Az elsőt és az utolsót, Őt, aki van, aki volt, és aki el fog jönni, a Mindenhatót, az Alfát és az Omegát, az Uralkodót!

Ébredéstek kábulatában tekintetetek az Enyémre szegeződik, amely olyan lesz, mint a lobogó tűz © (Jel 19,12). Szívetek akkor vissza fog tekinteni bűneire, és lelkiismeret-furdalás keríti hatalmába. Nagy lelki kínt és fájdalmat fogtok elszenvedni törvénysértéstek miatt. Felismeritek, hogy állandóan mennyire káromoltátok Szent Nevemet, és miképpen utasítottatok vissza Engem, a ti Atyátokat… Rémült meglepetésetekben remegni és vacogni fogtok, amikor meglátjátok magatokat, mint feloszló holttesteket, amelyeket férgek és keselyűk pusztítanak el.”

És ez a harmadik rész:

3/ “És ha lábatok még megtart benneteket, megmutatom nektek, hogy mit ápolt életetek éveiben a ti lelketek, amely az Én templomom és az Én lakóhelyem. A nekem bemutatott szüntelen áldozat helyett, nagy rémületetekre azt fogjátok látni, hogy viperát dédelgettetek, és hogy a pusztulás utálatosságát engedtétek be lelketek mélyére, amelyről Dániel próféta beszél, az istenkáromlást.

Az istenkáromlást, amely elvág minden hozzámfűző mennyei köteléket, és szakadékot hoz létre köztetek és köztem, a ti Istenetek között.

Ha eljön ez a nap, lehullik a hályog szemetekről, hogy észrevegyétek, milyen mezítelenek vagytok, és belül pedig kiszáradt föld vagytok…

Boldogtalan teremtmények, lázadástok és a Szentháromság megtagadása hitehagyóvá és Szavam üldözőjévé tett titeket. – Panaszotokat és jajveszékeléseteket akkor csak saját magatok fogjátok meghallani. Mondom nektek, gyászolni és sírni fogtok, de panaszotokat csak a ti fületek fogja hallani.

Én csak úgy ítélhetek, ahogy nekem meghagyták, hogy ítéljek, és ítéletem helyes lesz. Ahogy Noé idejében volt, úgy lesz akkor is, amikor megnyitom a mennyet, és megmutatom nektek a Szövetség Ládáját.

“Mert a Vízözön előtti napokban ettek, ittak, házasodtak mindaddig a napig, amíg Noé be nem ment a bárkába. És nem kaptak észbe, amíg el nem jött a Vízözön, s el nem sodorta valamennyit.” (Mt 24,38-39). Így lesz azon a napon is.

És mondom nektek, ha azt az időt meg nem rövidítené Szent Édesanyátok, a szent vértanúk és annak a mérhetetlen sok vérnek közbenjárása, amit Ábeltől, a szenttől kezdve valamennyi prófétám ontott a földre, egyetlen egy sem élné túl közületek!

Én, a ti Istenetek egyik angyalt a másik után küldöm hozzátok, hogy hirdessék: irgalmasságom ideje lejár, és egészen közel van már földi uralmam. Elküldöm angyalaimat, hogy szeretetemről tanúskodjanak ´a Föld lakói előtt: minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek´ (Jel 14,6). Elküldöm őket, mint az utolsó idők apostolait, hogy hirdessék: ´olyan lesz itt is a világ, mint az én országom odafenn, és Lelkem fog uralkodni örökkön-örökké közöttetek.´ (Jel 11,15).

Elküldöm szolgáimat, a prófétákat, hogy belekiáltsák ebbe a pusztaságba:

´Féljétek az Istent és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája!´ (Jel 14,7)

Országom váratlanul jön közétek, emiatt kell mindvégig az állhatatosság és a hit.

Gyermekem, imádkozz a bűnös emberért, aki nincs tudatában romlottságának! Imádkozz, és kérd az Atyát, hogy bocsássa meg azokat a bűnöket, amelyeket a világ szüntelenül elkövet. Imádkozz a lelkek megtéréséért, imádkozz a békéért © ! ”

A Szűzanya utolsó üzenetével fejezem be:

“Én vagyok az egész emberiség Édesanyja, közületek mindenki az én gyermekem.”

És én (Vassula) azt kérdeztem Tőle: Szent Anyám, mindenki el fogja ismerni egyszer ezt az igazságot?

Így válaszolt: “Végül mindenki fel fogja ismerni ezt az igazságot. Akik most igazán szeretik Istent, azok el fogják fogadni. Soha ne hagyd abba az imádkozást a világ megtéréséért! Értsd meg, hogy minél több imát kapok, annál kevesebb gonoszság terjed. Az imádság sohasem hiábavaló. Felajánlom az Atyának, akinek közel van igazságossága. Imádkozz, hogy elnyerjétek Isten irgalmát! Te nem tudod, hogy Isten mit tart készenlétben e gonosz nemzedék számára, de gondolj rá, hogy ellene való lázadás idején miképpen hullott rá keze a bűnös emberekre. És ami akkor volt, az csak töredéke annak, amit most tart készenlétben számotokra.

E nemzedék bűnéhez mérten fog az Ő igazságossága szent lakóhelyéről válaszolni. Tűzzel és mennydörgéssel, hurrikánnal és pusztító tűzzel jön el, hogy felégesse a világ bűneit. Nem, ti nem tudjátok, hogy mit tart készen számotokra, hogy megtisztítsa az emberiséget. A jelek körülvesznek benneteket, de kevesen látják vagy veszik tudomásul őket. A Sátánnak ontják ki fiaim és leányaim ártatlan vérét. Ezt az ártatlan vért áldozatul adják az ördögnek. A Sátán terve az, hogy kiszakítsa ezt a világot a teremtésből, hogy mindannyiótokat megsemmisítsen és lángtengerbe merítsen. Egyetlen nagy áldozattá akar tenni mindnyájatokat.

Felemelem hangomat, hangosan kiáltok, véres könnyeket ontok, de kevesen szentelnek neki figyelmet. El fog jönni hozzátok az Isten, de nem tudjátok, milyen módon.

A ti imátok meg tudja változtatni a világot. A ti imátok ki tudja eszközölni Isten kegyelmét a bűnösök megtéréséért. És minél többen térnek meg, annál több imát mondanak az emberek, amit Isten elfogadhat mások megtéréséért. Érted?

Az imának ereje van!

Ez az, amiért kitartóan kérem tőletek, hogy ne hagyjátok abba imáitokat és áldozataitokat. Most nagyobb szükség van a hűségre, mint valaha. Isten minden áldozatotokra emlékszik, drága gyermekeim. Szeressétek és dicsőítsétek Őt! © Az eklézsia teljes dicsőségében © fog újból életre kelni!”

Köszönöm türelmüket!

(Vége az első USA-beli interjúnak.)